2014. március 25.

[Fordítás] Kame Camera Vol.38. - 8 év

A tartalom megtekintéséért kattints a folytatásra: 


Vol.38 - 8 év

"Sűrű 8 év áll mögöttük, de a KAT-TUN egy olyan csapat, aki ahelyett, hogy felhalmozna, inkább minden alkalommal visszaáll az eredeti állapotba."


"Az év kezdete óta 2 hónapon keresztül oda-vissza utazgattam Japán és a külföldi forgatási helyszínek között. Mire feleszméltem, ez a bőrönd is jól használható lett (nevet). Jó móka volt hoszú ideig külföldön élni, de lehetőségem nyílt arra is, hogy még egyszer érezhessem Japán érdemeit és gyönyörűségét."






Idén március 22-én a KAT-TUN debütálásának 8. évfordulóját köszönthetjük. Egy hónappal azután volt a CD debütálásunk, hogy betöltöttem a 20-at, és figyelembe véve, hogy ebben az évben töltöttem be a 28-at, ez a 8 év igen sűrű időszak volt. Ami a KAT-TUN-t illeti, az a felfogás, hogy felhalmozzuk a dolgokat, mint a valódi eredményeink, vagy hasonlók, egészen idáig nagyon ritka volt. A jelen, az adott pillanat az, ami a mindig is számít. Mert megtanultam, hogy hiába tervezgetünk, miközben az ideális jövőről ábrándozunk, az sosem fog úgy megvalósulni (nevet.) Mint azt mindenki tudja, ebben a 8 évben 2 tag elhagyta a KAT-TUN-t. Amint túljutottunk egy viharon, és megszilárdítottuk az erődünket, máris jött egy újabb vihar. Ha a tagok száma változik, természetes, hogy csapat egyensúlya és a képe is változik. Amit nem láthattunk akkor, mikor még 6-an voltunk, előjött, mikor 5 vagy 4 tagúvá váltunk. Más csapatokkal összehasonlítva, nekünk nincs egy biztos módszerünk arra, hogy a tapasztalataink száma alapján nyerjünk meg valamit, úgyhogy egy lenullázás után érkeztünk el idáig, és minden alkalommal a legjobb oldalunkat keressük, akárhányszor kiadunk egy dalt, vagy koncertet tartunk. Ez mindig olyan volt, mintha egy vékony kötélen sétálnánk (nevet), de azt hiszem, vannak esetek, mikor ennek eredményeképp alakul a személyiségünk is. Például, amikor debütáltunk, úgy néztünk ki, mint a bűnözők, de az évek múlásával megszelídült a rólunk kialakított kép. Nem mi változtunk meg, csak csökkent a tagok száma, és az "arc", ami láthatóvá vált a világ számára, átalakult, és talán a sok különböző munkánk során a világ újabb és újabb arcainkat ismerheti meg. Mi, jó és rossz értelemben egyaránt, nem tömeg gyártott termékek vagyunk, nem is lehet minket összefoltozni és kifényesíteni. Ez azért van, mert önmagunkat adjuk, miközben a rólunk kialakított kép folyton változik, és talán meglátszik, milyen sokoldalúak is vagyunk.

Azt szeretném, ha Tamori-san mellett állhatnánk a Music Stationben

Nem tudom elképzelni a jövőnket,ahogy azt sem akarom, hogy elbűvöljön egy kép, de létezik a fejemben egy ideális KAT-TUN, mely még mindig nem változott. Egyszerűen elmondva, egy olyan csapat, aki Tamori-san mellett tud állni a Music Stationben (nevet). Tudjátok, hogy mielőtt a KAT-TUN debütált volna, Shuuji&Akira már feltűnt közösen a Music Station Super Liveban. Mindkettőnek része voltam, de akkoriban a dorama hatása is erős volt, és Shuuji&Akira közelebb állt Tamori-sanhoz is, miközben a KAT-TUN csak a széleken ácsorgott. Ahogy objektíven próbáltam szemlélni a dolgokat, nagyon frusztrált lettem. Elhatároztam, hogy a KAT-TUN-nak is muszáj Tamori-san mellett állnia. Ez az érzés azóta is változatlanul bennem van.
Egy kis élő fellépésnél is jobban szeretném, ha olyan csapat lennénk, aki képes 55.000 embert megőrjíteni a Tokyo Domeban. Ez egyáltalán nem az én makacsságom, vagy büszkeségem. Személy szerint úgy gondolom, hogy a kis élő fellépések is nagyon szórakoztatóak, de KAT-TUN-ként ezt szeretném magunknak; ez az én szeretetem és büszkeségem a csapat felé. Azt hiszem, a többi tagnak talán eltérhet erről a véleménye. De az a tény, hogy meg akarjuk tartani a KAT-TUN-t, kedves mindannyiunknak, és ez a vágyunk továbbra is éppen olyan erősen fog ragyogni, mint eddig, úgy gondolom.
Most, hogy elértünk a 8. évfordulónkhoz, ismét azt szeretném, hogy Japánt nemzeti szinten képviselő csapat lehessünk. Több, mint egy olyan csapat, aki a zászlós versenyen küzd [baseballos kifejezés], ez rendben van külön alkalmanként. Sok helyen kicsinosítani a képességeinket, egyedülállóan és figyelemfelkeltően kiállni. Az az ideális, ha mindezt összegyűjtjük, és erős csapattá válunk. Ezt gondolom, miközben a sportolók szavait hallgatom. Megértem, hogy miközben a csapatuk és egész Japán sorsát cipelik a vállukon, mégis egyedül küzdenek. Nem számít, ha épp egy csapatsportról van szó, ahol megkérdőjelezhető a meccs alatt az egyéni teljesítmény, ők tudják, hogy ha nem nyernek a saját csatáikon, a játékot sem nyerhetik meg. Én is így vagyok az egyéni tevékenységeimmel, úgy hiszem "Erősebbé kell válnom", pont a KAT-TUN kedvéért. Remélem, a 9. évben is a legjobbat tudom kihozni magamból, lépésenként előre haladva az időben.

Győztesen kell kikerülnünk az egyéni csatáinkból. Azt akarom, hogy a KAT-TUN olyan csapat legyen, mely meg tud állni a saját lábán, mint a japán nemzeti csapatok. 

Kame fix megfigyelési pontja: 
Ez alkalommal az interjúra a külföldi forgatásai közt került sor, közvetlenül a születésnapja előtt. Miközben együtt ünnepeltünk, Kamenashi-kun azt hajtogatta, "Máris 28 éves vagyok?" "A napokban olyan elfoglalt vagyok, hogy úgy érzem, kifogyok az üzemanyagból. Még ha kevés időm is van, talán tudok kicsit ügyesen pihenni. Például Indonéziában, ahol forgattam, egyedül úszkáltam éjszaka a medencében. A helyszín természetes jellegéből adódóan a melegvíz korlátozott volt, de a zuhanyzás után meg akartam mártózni, úgyhogy elmentem az úszómedencéhez. Azzal töltöttem az időmet, hogy a vízen lebegtem, és bámultam a csillagos eget és a holdat. Ez volt számomra a legjobb luxus. "


Forrás: LINK

5 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon szimpi az interjuja!!
    "Egy kis élő fellépésnél is jobban szeretném, ha olyan csapat lennénk, aki képes 55.000 embert megőrjíteni a Tokyo Domeban"
    Ezzel a hozzáállással látszik, hogy mennyire oda van a csapatért.
    Azt hiszem, még debütáláskor már megörjítettek sokakat, aztán veszíteni kezdtek a varázsukból.

    Valaki megtudná mondani, hogy ki is az a Tamori-san??

    Tudom Kame nagyon sikeres volt Pi-vel a Shuuji & Akira duóban.
    Azt is hallottam, hogy állítólag emiatt szakadt meg a barátsága Jin-el (mert KAT-TUN debütálása előtt Kame már bizonyított Pi oldalán)
    Ez azért érdekes, mert Jin barátsága Pi-vel a mai napig megmaradt, ellenben Kame-val már nem igazán áll szóba.
    Nem akarom boncolgatni ezt a témát, mert rendkivül fájdalmas, hisz mindkettő rendkivül tehetséges.

    Szóval, ha nem gond én tudni szeretném, hogy ki az a Tamori-san?

    Kame-t meg tisztelem azért amiért a csapatért tesz, de a többieknek is akarni kell.

    Most nagyon merném remélni, hogy a banda "pályája" megint felfelé ível majd.
    Az különösen tetszik - Kame-nak is ez az elképzelése - hogy KAT-TUN nem egy a több tucat banda közül, hogy sokoldalúságukkal kitünnek a többiek közül.
    De kár. hogy JE vezetői közül ezt nem igazán veszik észre vagy díjazzák.
    A mostani JE bandák zenéje is hasonló stilusuak. Az lehet, hogy inkább az én bajom is, hogy KAT-TUN mellett nem találtam olyat akit igazát megkedvelném.
    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többi együttes borzalmas, mert mindegyikben van 1-2 tag aki kitünik a többitől és az az 1-2 tag viszont kevés ahhoz hogy az együttes szekerét előbbre tolja.
    KAT-TUN-ban mindegyik tag külön egyéniség, beleértve Jin-t és Koki-t is!elfigyeljek rájuk.

    NiyYa! Bocsi, hogy megint melodrámázok, de kibukott belőlem. Kame írása vagy interjuja mindig melegséggel tölt el, és rndkivül nagyon élvezem az olvasását, különösen amikor te ezt lefordítod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan, írd csak ki a gondolataidat nyugodtan :) Én mindig örülök a kommenteknek :D

      Tamori-san egy lassan 70 éves japán híresség, aki 1987 óta vezeti a Music Stationt (többet között, mert emellett vannak más műsorai is)
      Úgyhogy elég nagy, hiteles és masszív névnek tűnik a szakmában. Nem csoda, ha Kame mellette szeretné látni a csapatát.

      Törlés
  2. NiyYa!
    Tamori-san az a pasi, aki mindig sötét napszemüvegben vezeti a műsort egy kis fiatalka csajjal???
    Woww!
    Ha tényleg ő az, akkor végre megtudtam a nevét.
    Na ennek utána kell néznem! Most gondolkodás nélkül mondtam ezeket.
    Juj, de izgalmas ez a blog, sok mindent megtudok. (nézd el nekem a tudatlanságomat)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ő a napszemüveges bácsi :)
      Örülök, ha tudok új infókkal szolgálni :D Kérdezz csak nyugodtan bármikor, azért vagyok :D

      Törlés
    2. Ohh, de régóta megakartam tudni, hogy mi annak a sötét napszemüveges pasinak a neve. Nem tudtam, hogy ennyire nagyágyú.
      De még azt sem tudtam, hogy más műsorai is vannak.
      Kösz az infot.

      Törlés