2014. október 16.

Szünet

Sziasztok!

Jó néhányan kérdeztétek, hogy mikor érkezik legközelebb fordítás, illetve, hogy mostanában miért van ilyen kevés bejegyzés, mikor a fiúkkal folyamatosan történnek dolgok. 

Tudom én is, hogy ők nem unatkoznak, és dolgoznak keményen, de sajnos én is, és nem jut elég időm a blogra. 

Hamarosan államvizsgázok, és persze minden egyéb e körül járó macera is elért, a szakdogám szerencsére már a leadás szélén áll, és a gyakorlatomból is sok hátra, de még van teendőm bőven. 

Emiatt úgy döntöttem, hogy februárig SZÜNETELTETEM a blogot. 

Ezt követően igyekszem majd visszatérni a régi kerékvágásba, fordítani és posztolni. 
Addig is, nem tűnök el teljesen, a blog Facebook oldalára továbbra is kikerülnek a fontos dolgok, rövidebb fordítások, helyzetjelentések. 

Köszönöm a türelmeteket
NiyYa